2013. szeptember 13. 07:00 - getcaptured

Van fogalmad a fogalomművészetről?

Elárulom, eddig nekem sem túl sok volt, vagyis tudtam róla, de nem igazán realizálódott bennem, hogy ez az, de hagyjuk a visszafogott jártasságom ezen a téren. Segítségül hívhatnám most kedves párom, aki a művészetekben igen csak felvilágosult, és rendkívül tehetséges festő, mégis úgy gondoltam előzetes autodidakta órákat veszek az oktatásom előtt a fogalomművészet irányzatából.Music.jpg

A fogalomművészetnek, azaz a konceptualizmusnak a nagykönyvben két, egymásnak ellentmondó meghatározása van: Henry Flynt fluxusművész szerint (ne kérdezzétek mi az a fluxusművész, mert nekem elsőre a Vissza a jövőbe film fluxuskondenzátora jutott csak eszembe, másodszorra már valami flashmob szerű előadás dereng, a google-t használva meg feloszlik a köd és kiderül, hogy ez egyfajta kísérleti színház, ahol a művész által előre megtervezett esemény zajlik a művész közreműködésével, amelybe spontán módon a közönséget is igyekszik bevonni)  a fogalomművészet olyan művészet, amelynek anyagát képezik a fogalmak (hasonlóan, mint a zenéét a hangok), amelyben a fogalom eszköz. Joseph Kosuth értelmezésében azonban olyan művészet, amelynek célja a fogalom, amely a művészet fogalmával foglalkozik – fogalmak által. Ezt aki érti az szóljon. (de egy műveletlen ember vagyok). 

Zizzenjünk is le a téma magyarázásáról, inkább egy képes inspirációval essünk túl a fogalomművészet megértésén és hagyjuk, hogy ámítson ez a valóban magával ragadó művészeti irányzat.

Azért kíváncsi lennék kiből mit váltott ki egyik-másik kép vagy ki-mire gondolt, miközben nézte azt.


Love.jpgAnxiety.jpgBarge-haulers.jpgStop-The-Time.jpgThe-Balcony.jpgThe-soul-of-a-mustang.jpgTo-erect-a-monument.jpgFreedom.jpgIts-Just-a-Game.jpgblack-sheep.jpgCantus-Arcticus---Concerto-for-Birds.jpgShyness.jpgOops.jpgFlying-on-the-Rooftops.jpgIndoctrination.jpgDancing-in-the-Dark.jpgThe-Dream-Catcher.jpgEnergy---Man-and-Nature-Connected.jpgI-am-free.jpgFirst-Chapter-Cast.jpgThe-Last-Drop.jpgStairways-to-Heaven.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://getcaptured.blog.hu/api/trackback/id/tr295360034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

benegesserit 2013.09.13. 22:34:09

A tudásnak ebben a stádiumában, ha lehet ezt annak nevezni, sokkal bölcsebb hallgatni. A képválasztásaidból kiderül, hogy fogalmad sincs arról, amiről a cikked szólni szeretne.
Azt hajtogatni mentségként, hogy műveletlen vagy, na hát az szánalmas. Olvass, láss, tanulj, művelődj! Én szurkolok neked.
süti beállítások módosítása