2013. február 20. 08:00 - getcaptured

Álomautó "rémálom" áron

Gondolom sokan hallottak már a világ egyik leggyorsabb és egyben igen-igen drága, széria gyártású szuperautójáról a Bugatti Veyron-ról (6 perctől indul az őrület, de érdemes végignézni).

Bugatti-Veyron.jpg

Nos van már a világon olyan autó, ami lóerőben, gyorsulásban maga mögött tudja a Bugattit, de nem is olyan régen elszállt kicsit az arabok feje a W motorsnál, talán a napsugár utat talált a turbánuk alá és magától a nagy melegtől is lehetett egy kiszáradás közeli állapotuk, ami hirtelen kedélyállapot változást okozott, ennek következtében megálmodták ezt a drágaságot,a W Motors Lykan Hypersports autó csodát.

w-motors-lykan-hypersport_100417294_l.jpg

Az autóból mindössze 7 darab készül a világon, ami önmagában elég exkluzívvá teszi a típust, és ha már itt tartunk az autó lelke is vonzó tud lenni a RUF által szállított 3.7-es biturbó 750LE-s teljesítményével, és a szénszálas kasztnival,  de ami igazán különlegessé teszi (a mi szemünkben annyira nem), az, hogy gyémántokkal berakott LED-es világítást, és arannyal végig varrt bőr kárpitot is applikáltak bele a megrészegedett tevezsokék.

Amiről pedig nem esett szó még, az az ára...tessék leülni, abbahagyni a rágást, lenyelni a falatot...nem kevesebbet kérnek érte, mint 2.5 millió euro, azaz úgy 740 millió tisztes magyar forint, na köszönjük.

Nyilván ennek is megvan a célközönsége, a maga szépsége, de a túlzás határait igencsak feszegeti, szép munka, gyönyörű autó, drága is, de cserébe legalább ritkán lehet majd látni az utakon.

 

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://getcaptured.blog.hu/api/trackback/id/tr755063025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zombika 2013.02.21. 09:14:38

Abból a 3,7-es motorból berakhattak volna egyet hátra, meg egyet előre, na akkor lenne érdekes kocsi. Tipikus arab mentalitás, de kérdem én mi a bánatnak egy kocsiba arany meg gyémánt? Vagy legalább akkor a Hypersport helyett a Hyperlux nevet adnák neki. Arab sportkocsi. Pff...

getcaptured · http://getcaptured.blog.hu 2013.02.21. 09:40:19

@zombika:

Mindenképp egy érdekes tanulmány lenne a W Motorstól.

Talán fog sütni annyira a nap a fejükre, hogy létrehozzanak egy dupla motoros autót, mint pl ez:

www.jeep.com/en/autoshow/concept_vehicles/hurricane/

getcaptured · http://getcaptured.blog.hu 2013.02.21. 09:49:00

@zombika: Az arab mentalitásból egy dolog, ami biztosan megvan nálunk...az, hogy alku nélkül nem lehet elmenni tőlük...nos, lehet ebbe az autóba is bele lehet alkudni egy másik motort is, esetleg egy egyedi fejlesztést :)

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2013.02.21. 11:52:03

Talán ez az ár az arabusoknak is sok egy kicsit! :)

Hazánk útjain tökéletesen alkalmazható lenne. Persze a légpárnás változat, ami lebegne az út felett... :)

getcaptured · http://getcaptured.blog.hu 2013.02.22. 10:05:20

@Lakásfelújító Feri:

gyanítom még ez sem jelent különösebb megterhelést egy arab sejknek :)
A hozzájuk hasonló egzisztenciájú emberek valószínűleg a célközönség

Itthon azért csak megnéznék egy ilyen autót ahogy pl végigmegy a Hungária körúton :)

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2013.02.23. 04:52:26

@getcaptured: Látványnak jó lenne. Viszont belegondolva az utak minőségébe, néha felakadna... :) A felniknek pedig kimondottan jót tenne.

getcaptured · http://getcaptured.blog.hu 2013.02.23. 08:29:03

@Lakásfelújító Feri: körülbelül egy Lamborghini vagy Ferrari has magassága jellemzi szóval csak el lehetne vele poroszkálni...:)
süti beállítások módosítása