Blogunkon már közzé tettünk egy cikket illetve egy videót a német Format67 csapat kiváló munkái közül, és azt is megtudhattuk a cikkből, hogy a csapat idén forgatni fog Magyarországon, azonban nem mehetünk el szó és cikk nélkül azon videójuk mellett, mely az Audi gyár 2006-tól gyártott, középmotoros,V8-as, állandó összkerék hajtással megáldott, R8 szériájú aszfaltszaggatójáról szól kicsit más megközelítésben.
A videó rengeteg érzést vált ki, itt-ott borsódzik az ember háta, a videóba pedig szépen beleszövi a rendező, Daniel Michaelis a maga módján az autót és kerekít ki belőle egy már-már romantikus kis filmet.
Csak érdekességképp: a videót 1, azaz egy nap alatt tervezték meg és filmezték. Azt hiszem ezek után bátran mondhatom, ami nyilvánvaló, tudnak valamit ezek a Format67-es srácok
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.