Travis Rice, a snowboard világ egyik kiemelkedő alakja felkelt egy reggel és megálmodta a tuti bulit, pontosabban, egy olyan versenyt, melyen a világ legjobb snowboarderei gyűlnek össze és mutatják meg tudásukat olyan hegyoldalon akrobatáskodva, hogy a tetejéről lenézve lepörögne két élet is előttünk.
2012-ben Red Bull Supernaturals néven futott a fenegyerek fejéből kipattant rendezvény "felkészítő tábora", idén Red Bull Ultra Naturals névre keresztelték, és immár hagyományt teremtettek vele. Azt gondolom mondanom sem kell, amire a Red Bull ráteszi a kezét, arannyá válik, itt sem történt másképp február második hetének végén.
Travis-nek 16 világklasszis free ridert sikerült összegyűjtenie idén a kanadai helyszínre (beleértve őt magát is), egy olyan épített pályára, ami kellő kihívást és megmérettetést jelenthet akárkinek közülük.
A Baldface Lodge síterep kevésbé közkedvelt Scary Cherry részén alakították ki a verseny helyszínéül szolgáló pályarendszert, mely tűzdelve van fákkal és kiálló csipkékkel, és itt-ott a hegy akár 50 fokos szögben lejt (azon meg ember legyen aki meg tud állni, nyilván ezért nem is amatőrök indultak a versenyen, hogy kitépkedjék a szembejövő fákat miközben próbálnak megállni.)
A versenyzők által nyújtott kitűnő szereplés ezen a varázslatos hegycsúcson a sport egy új ágazatának születését hozta magával. A 16 rider egyedülálló módon vette az akadályokat, félelmet, kihívást nem ismerve, csontokat, izületeket nem kímélve adták át magukat a lesiklás szabadságának nem éppen optimális körülmények között. Mindezek ellenére egy felejthetetlen élményben volt részük mint a résztvevőknek, mind a nézőknek.
A bíráknak, Jamie Lynn, Peter Line, Temple Cummins, Andy Hetzel és Tom Burt személyében, nem volt épp könnyű dolguk mikor pontozniuk kellett a két körből álló versenyen látottakat. Itt ott mindenkinek elakadt a lélegzete, és firkálta a cifra a gatyát a látottak hatására, de végül ki is került ki győztesen a 16 vagányból, azt a videóból megtudhatjuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.