Bár a férfiak az "erősebbik nem", mégis akad bőven a "szebbik nem" képviselői között, akik olykor igencsak oda tesznek az atomanti hímeknek.
Legyen szó konditeremben izmozókról, fotel harcosokról , disco vagányokról és persze a küzdő sportokat és egyáltalán bármilyen sportot űzők társaságáról, bátran mondhatjuk, mind üljenek le picit a képernyő elé és lehet meredni most egy pár percig, mire is képes a 2009-es WKA (World Karate and Kickboxing Association) verseny freestyle győztese, Nikki Stanley.
Nikki életét szépen kitölti a sport, és amellett, hogy a küzdősportok freestyle ágában arat, karatézik egészen kiskora óta, néha a kick box-ot is kóstolgatja, mindemellett akrobata és színészi tehetségét is meg-megvillantja.
Szerepelt például a sokak által ismert és kedvelt Így jártam anyátok sorozatban ( The Magician's code, első részében, 7.évad, 23.rész).
Tudni kell róla, hogy 6 éves koráig több mint 300 kupát és érmet gyűjtött be a sportban nyújtott kiválóságával. Szülei egyszer meg is kérték, hogy párat tegyenek már el a lomosba, mert lassan nem bírják el a polcok, persze mondhatni hiába, mert a lány nem állt meg ennél a számnál, folyamatosan gyűjtötte be a díjakat, és azóta is űzi azt, amit szeret.Barátjával Matt-el is megvan a közös nevezőjük, mivel ő is a harcművészetek jeles képviselője.
Nikkiről két videót ajánlunk a figyelmetekbe, melyben megvillantja miért is van focipályát beborító számú díjjakkal tele pince és padlás otthon.
1.
2.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
evil demon satan devil 2013.03.12. 01:02:36
Void Bunkoid 2013.03.12. 07:19:52
zZz 2013.03.12. 08:15:53
De jogos, hogy a mozdulatainak egy nagy része azért nem az igazi. Még nekem, egy laikusnak is feltűnik, hogy sok helyen, ahol lehetne, nincsenek nyújtva a lábak, nem elegáns.
A rúgások sokszor nem precízek, hanem csak úgy odalendíti a lábát, amit azért nem értek, mert itt olyanról van szó, aki a poszt szerint már 6 éves korára rengeteg díjat nyert.
getcaptured · http://getcaptured.blog.hu 2013.03.12. 14:36:04
Kivéve persze ha megyei/területi talajtornaversenyen indul Nikki :)
Void Bunkoid 2013.03.13. 11:23:36
azé' megnézném, hogy egy igazi kumite jellegű versenyen mikor csinálnak ilyeneket, ha valaki elkezdene így figurázni meg akrobatikázni, kb az három "tizededik" másodpercben kisöpörnék a lábát és ippon :P
tehát: effektív harc = harcművészet, balettozás, függőlegesen felfele holdlerugdosással = torna.
És valljuk be, az akrobatikázós részben a "hagyományos" tornászok bizony klasszisokkal jobbak, kb két végignézés után egy hétéves kínai tornászkiscsaj röhögve jobban, és egyenesebb lábbal megcsinálná a kunsztokat :)